|
Manapság azt tapasztalom, hogy egyre többen menekülnek ebből a ..., hmm... legyen egyszerűen "fogyasztói társadalom" jellegű világból, amiben élünk. Ki így, ki úgy. Van, akinek az is a menekülés egyfajta megnyilvánulási formája, ha pl. késeket készít...   Túrázástól a népdalgyűjtésig számtalan ilyen-olyan "szimpatikus nyúlcsapás" (by Kiss Tibi, Quimby) létezik és gondolom jó sokak fejében megfordul időnként, hogy "itt kéne hagyni ezt az egész cirkuszt". De nagyon kevesen vannak, akiknél a gondolatot tényleges tettek is követik és valóban képesek radikálisan változtatni az életükön, életvitelükön.
A most bemutatásra kerülő kés megrendelője ilyen ember. Sikeres vállalkozóként, több cég tulajdonosaként, sokak által irigylésre méltónak ítélt helyzetben egyszer csak gondolt egy nagyot - felszámolta az üzleti érdekeltségeit, megvett egy nagyobb földterületet Somogyban és azóta ott él egy jurtában. Kiszállt a "mókuskerékből". Kecskéket tart, földet művel, gyűjtöget - igyekszik mindenben a hagyományos, természet-központú életmódot folytatni, őseink nyomdokain haladva.
A legközelebbi település 40 km-re van tőle, a jurtás birtokon nincs villanyáram, televízió, rádió, mosógép és mobiltelefon sem. És még rengeteg minden (nem)hiányzik az életéből - viszont cserébe van nyugalom, harmónia, madárdal és lombsusogás...
A személyes kapcsolattartáson kívül egyetlen "egérutat" hagyott meg magának, hogy azért követni tudja a világ dolgait, ill. kapcsolatba tudjon lépni más emberekkel: meglehetősen szigorú önszabályozással, korlátozott mértékben, de megoldotta, hogy a "semmi közepén" élve is elérhető számára az internet és az e-mail.
Így talált meg véletlenül engem és a késeimet is, aztán pedig kaptam tőle egy levelet, amiben röviden bemutatkozott és leírta, hogy a számára - szó szerint - létfontosságú eszközzé vált a kés és a látottak alapján szeretné, ha én készítenék neki egy valóban "személyére szabott" darabot.
Már első levelében felkeltette az érdeklődésemet és kíváncsi-tapogatózó válaszom után elindult egy folyamat.
A további egyeztetések - technikai okokból - kicsit lassabban zajlottak a szokásosnál, de miközben körvonalazódtak az elképzelt késsel kapcsolatos elvárások, paraméterek, egyre több részletét ismerhettem meg életútjának, mindennapjainak is. Művelt, tájékozott ember, akinek a minket körülvevő dolgokkal kapcsolatban különleges - és számomra épp ezért is szimpatikus - "világnézete" van. Nagyon alaposan elmélyült az ősi magyar kultúra, hitvilág, természetfilozófia terén. E témában is imponáló ismeretei és érdeklődése miatt elég hamar nyilvánvaló lett, hogy a neki készülő késplasztikának ez a terület kell képezze a "keretét". (Ez tulajdonképpen kapóra jött, mert már régen érlelgettem magamban egy ilyen "ősmagyar" témájú kés gondolatát.)
Úgy az egyeztetések felénél járhattunk, amikor az is egyértelművé vált, hogy ez a projekt bizony a "nettó deficites" kategóriába fog sorolódni, mivel az úr anyagi lehetőségei - életformájából adódóan - igencsak korlátozottak... Elmondása szerint a szükségleteinek kb. 90-95 %-át önellátó formában biztosítja, csupán a maradék kis hányad fedezésére van szüksége pénzre, amit a saját terményeinek időnkénti eladásából fedez. Alkalmi bevételei pedig elképesztő méreteket öltenek: van úgy, hogy a havi 2.500 (kettőezer ötszáz) Ft-ot is elérik...  Nem lesz hát egyszerű kigazdálkodnia egy jó kés árát..., bár eltökélt szándéka, hogy megoldja.
De ez eddigre számomra tulajdonképpen mellékes lett, mivel annyira megragadott a megrendelő személyisége, a története és az egész "keret", hogy tudtam: annak ellenére, hogy nem vagyok vagyonos ember (sőt...) mindenképpen meg fogom csinálni a kést, legfeljebb igyekszem majd a munka folyamán fokozottan odafigyelni arra, hogy lehetőleg "optimalizáljam a költségeket". Ezek a korlátok még izgalmasabbá is tették a tervezgetést, mert azt tudtam, hogy mindezek ellenére van egy bizonyos "minőségi szint", amiből nem engedhetek - magam miatt sem...
Az egyeztetések lezárultával egy valódi kihívás rajzolódott ki előttem: mindig is hangoztattam, hogy a késplasztikáim formai, esztétikai megoldásaik mellett tökéletesen használhatóak a hétköznapokban is, ebben az esetben viszont ténylegesen egy olyan kést kellett elkészítenem, ami olyan napi igénybevételnek lesz kitéve, ami párját ritkítja. De - persze - legyen benne az, amitől "GF"... És mindez erősen behatárolt lehetőségek között, ahol nagyon meg kell gondolnom, hogy mihez is nyúlok és az egyébként magától értetődő anyagokat, eszközöket igyekeznem kell inkább ötletes, de "alacsony költségvetésű" megoldásokkal kiváltani...
A pengével kezdődött.
Akárhogy osztottunk-szoroztunk a megrendelővel, oda jutottunk, hogy számára egy masszív, erős, kb. "univerzális" méretű és korrózióálló pengéjű késre lenne szüksége. Korrózióálló acélokból viszonylag ritkán dolgozom, nem is volt a "sublótban" ilyesmi, úgyhogy - némi fejvakarás után - felhívtam Szaszát és töredelmesen elétártam a projektet és a helyzetet. Kéne' egy ilyen paraméterű penge (ami tudom, hogy "egyébként" nem okoz problémát a számára...), a finanszírozással viszont vannak kisebb nehézségek... Szerencsére Szasza kellő empátiával állt a dolgokhoz, feltúrta a műhelyt és talált is egy nyers "vasat", N678-ból, 4,5 mm vastagságban, 11 cm-es pengehosszal, kb. optimális formával, már hőkezelve (58-59 RC), ami tökéletesnek mondható, de valamikor félretette, mert a logó beütése bizony csúnyácskára sikerült... - a felső része lemaradt. Ha csak ez a hátránya, akkor ebből még erényt is kovácsolunk - kooperációs késként majd kiegészítem a sajátommal, csinálunk belőle kombinált "Szasza-GF" logót!  Ebben maradtunk... 
Szasza nekilátott és a rá jellemző gyorsasággal és precizitással befejezte a penge felcsiszolását, aztán sitty-sutty, már hozta is a postás.
Innen pedig már az én karmaim közé került, ahonnan bizony nem szabadulhatott...
A markolathoz feltúrtam a ládáimat és találtam egy régi almafa gyökér darabot, amit ideálisnak ítéltem - őshonos fa és szép is. Mivel szeret mocorogni, no meg esztétikai okokból is, kapott egy 1,2 mm-es, fehér fiber "párnát", aztán egy mozaik szegecset és a markolatzsinórhoz nélkülözhetetlen csőfuratot.
Díszítésnek a Tejutat választottam - a "Csillagösvény" a magyar mitológiában különösen fontos szerepet tölt be. Autentikus ornamentikus mintákból formáztam meg, amiket kivéstem, majd epoxy-val kevert elefántcsont porral töltöttem ki a vésést. (Azért elefántcsont, mert az némileg áttetsző, a minta nem "világít", hanem diszkréten belesimul a fába. Az alma "dolgozós" fa, az idő folyamán a színe nagyon szépen érik, mélyül, úgyhogy a minta azért 1-2 év múlva a mostaninál némileg karakteresebben fog kirajzolódni - ez bele lett kalkulálva. /Amúgy, ha csiszolok, akkor kis edényekben minden anyag csiszolatának javából elteszek némi tartalékot.,../) A régi csillagkép rajzokhoz hasonlóan, néhol rendezetten, néhol látszólag véletlenszerűen, vörösréz beültetéseket alkalmaztam a "csillagok" jelzésére. Ezek most egységesen "világítanak", de a használat során majd lesznek olyan részek, ahol tompul a fényük, lesz, ahol pedig az erőteljesebb kopás miatt ilyen csillogóak maradnak. Szóval, ez is előre számított folyamat, ami majd előhozza a csillagok különböző fényességét...
Az egész markolat és a pengehát egy kis része is fogást segítő és esztétikum növelő becsiszolásokat kapott. Szeretem ezt a megoldást, a praktikuma mellett, olyan "organikus" hatást ad a fának-fémnek...
A markolatban már ott a bőr csuklózsinór - ezt majd a tulajdonosa méretre szabja és csomózza, ha szükségét látja.
A tok is a modern és a klasszikus technikák elegye. Mivel fontos szempont volt a masszívitás, az "elnyűhetetlenség", de nem akartam az összhatást ormótlan vastag tokkal elrontani, kydex betétet kapott. Erre vizesen formázva és ragasztva került egy 3 mm-es marhabőr borítás. Elég stabil a végeredmény...
A marhabőr alá betét-dísznek Török Bálint felvidéki ötvös "Életfa" vörösréz lemezdomborítása került (hagyományos kalapált technikával dolgozik - a PeNa-ról többek emlékezhetnek rá...), körítve egy kis varrásos-poncolásos díszítéssel. Ez is kissé "nyers" még, idővel az anyag szépen antikolódik, ami kiemeli majd a formákat.
A megrendelő igényei szerint, a szokásosnál kicsit mélyebb függesztést kapott (csináltam hozzá egy forrasztott vörösréz karikát, ami passzol az összképhez), mert ez nagyobb mozgás szabadságot biztosít, viszont így elengedhetetlenné vált a combhoz rögzítés lehetősége - ehhez is ott a megfelelő bőrszál.
Ezzel és még néhány kis aprósággal kész is a Hunor... Fontos szempont volt a számomra, hogy az "ősmagyar" motívumkincset úgy próbáljam átemelni a mai, gyakorlati használati feladatoknak is megfelelő környezetbe, hogy kerüljem a közhelyességet, az öncélú "magyarkodást", az elcsépelt (és gyakran hibásan, rosszul használt) elemeket. Talán sikerült...
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
